A Bakáts tér sarkán megbúvó Namgyal Momo kifőzdével a munch.hu-n keresztül találkoztam körülbelül három évvel ezelőtt. Izgalmasan hangzott, hogy autentikus tibeti ételeket ehet az ember Budapest közepén, ráadásul mindezt 800 forintért. Így ismertem meg Tsewang Thinley Namgyalt, aki a kifőzdét üzemelteti 2018 óta.
Namgyal Tibetben született egy 3000 méter magasan fekvő, 22 házból álló faluban. Tibet 1950 óta a Kínai Népköztársaság fennhatósága alá tartozik, mint Tibeti Autonóm Terület. A két ország viszonya évezredekre nyúlik vissza, volt idő, mikor Tibet volt uralkodó helyzetben, ám az 1790-es évektől kezdve Kína egyre nagyobb befolyásra tett szert a még az 1950-es években is „primitív” országnak számító, feudális társadalmi struktúrával és pre-indusztriális gazdasággal rendelkező ország felett. 1950-ben a pekingi kormány tárgyalásokat kezdeményezett Tibettel az ország csatlakozásáról, ami nem vezetett eredményre. Ennek hatására Kína fegyveres erőkkel szállta meg az országot, a helyiek pedig fegyveres ellenállásba fogtak. A harcokban hatezer buddhista kolostort romboltak le és elesett a tibetiek egyhatoda. Kezdetét vette egy majdnem tíz évig tartó polgárháború, amely a hidegháború éveiben nemzetközi dimenziót is kapott, az USA a tibeti ellenállás támogatásával próbálta gyengíteni a kommunista Kínát. Anthony Poshepny, a CIA paramilitáris szakértőjének vezetésével képeztek ki tibeti harcosokat a Camp Hale nevű hegyi táborban, illetve Saipan szigetén. A harcosokat aztán ejtőernyővel juttatták Tibetbe, hogy ott csatlakozzanak a helyi ellenálláshoz, illetve hírszerzéshez. Az amerikaiak egészen a hetvenes évek elejéig támogatták a tibeti ellenállást, amikor is Nixon elnök kormányzása alatt „kedvező fordulat” állt be az amerikai-kínai viszonyokban, így kivonultak a háborúból.
1958 végére Dél-Tibet és Kelet-Tibet több járása is tibeti kézre került, és a fővárosban is kitörtek a zavargások, a lázadást azonban kegyetlenül leverték a kínaiak. A dalai lámának, Tendzin Gyacónak is menekülnie kellett, azóta dharamszalai emigrációban él. A kínaiak fejleszteni kezdték az országot, amely többek között azzal járt, hogy a maoista gondolatokat tanítottak 6000 új iskolában, azóta kizárólag kínai nyelven folyik az oktatás. Megépült a Kínát és Lhászát összekötő két útvonal, illetve a fővárostól 90 kilométerre egy repülőtér, ám ezek csak a kínaiaknak kedveztek, mivel a helyiek nem rendelkeztek járművekkel, amelyekkel használatba vehették volna a modernizáció termékeit. Kína viszont megerősítette a gazdasági kapcsolatait Tibettel, biztosította a könnyű katonai utánpótlást, illetve a Tibetben állomásozó kínaiak olcsó ellátását. A Kínai Népköztársaság jelenléte Tibetben azóta is elnyomó, asszimiláló, mely tilt minden buddhista jelképet és a vallás gyakorlását, valamint a helyi kultúra éltetését. Ezekért átnevelőtáborban letöltendő büntetés jár.
Namgyal már a leigázott Tibetben nőtt fel, nagypapája híres operaénekes volt, még anno a szabad Tibetben játszott a dalai lámának a Potala palotában. Tőle tanult operát énekelni és a tibeti gitáron, a damnyén játszani. Édesapja szakács volt, és a falu ünnepein, tibeti újévkor vagy esküvőkön előszeretettl főzött. Ezt tőle tanulta. Nagypapája operaénekesi tevékenysége miatt azonban az ötvenes évektől hetente többször is átkutatták a házukat tibeti kegytárgyakat, szimbólumokat keresve; családjuk folyamatos zaklatásnak volt kitéve. Namgyal huszonhat éves korában döntött úgy, hogy elhagyja az országot, szökni próbál. Évekig vacillált, mert nem szerette volna elhagyni hazáját és szeretteit, ám végül apja beszélte rá, hogy válassza a szabad életet valahol máshol a világban. Azt meséli, 2002-ben arra hivatkozva vontak be minden útlevelet, hogy újakat kell kibocsátani, ám azok azóta sem érkeztek meg. Az újságírók Tivetbe való beutazása szintén tiltva van. Egy mongol zenész barátja segített neki átjutni Mongóliába, majd onnan Oroszországba. Ez 2003-ban volt, azóta nem beszélt a családjával, nem tud róluk semmit. Nem akarja őket veszélybe sodorni, így még kínai alkalmazások (WeChat vagy TikTok) sincsenek a telefonján, mert ha kiderülne, hogy kapcsolatban állnak, megtorlások várnának rájuk.
„Ha Tibetből egyszer kilépsz, onnantól számodra zárva van Tibet” – mondja. Azt mondja, 2021-ben és 2022-ben három tibeti tudott kijutni az országból, Magyarországon összesen öt tibeti él, mindegyik politikai menekültként. Ő maga hét hónapig utazott, mire Magyarországra ért, útközben kétszer bebörtönözték: először az oroszok, majd az ukránok, de végül mindkét helyen elengedték, amikor látták, hogy békés ember, ám pénzbe kerül az ellátása. Magyarországon a debreceni és a bicskei menekülttáborban töltött két évet. Hiába folyamodott menekülti státuszért, két évig elutasították, állítása szerint a Kínai Nagykövetség nyomására. Ekkor döntött úgy, hogy megszökik, hogy az épp Csehországba látogató dalai lámával találkozzon. A láma jól ismerte nagyapját operaénekesi tevékenysége miatt, így a név alapján unokáját is felismerte, és azt tanácsolta neki, térjen vissza Magyarországra ahelyett, hogy továbbmenne Ausztria vagy Németország felé. Így Namgyal visszajött, bíróságra vitte az ügyét, fél évre rá pedig megkapta a menekülti státuszt. Nagy szeretettel mesél a magyar emberek vendégszeretetéről és hogy mennyit segítettek neki az elején, amikor nem beszélte a nyelvet és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Eleinte kertészként dolgozott, majd elszegődött az építőiparba segédmunkásnak, később pedig teafőzőként dolgozott a Teapalota a Potalához nevű helyen.
Namgyal a lámához hasonlóan középutas, békés és erőszakmentes megoldást szorgalmazna a tibeti helyzet megoldására. „Nincs baj azzal, ha Tibet Kína része lesz. Nem akarunk teljes szabadságot, csak három dolgot hagyjanak békén: a vallást, a kultúrát és a nyelvet” – tartja fontosnak elmondani. Minden kínai küldöttséget tibeti zászló lengetésével fogad, vállalva a kockázatot. Eddig csak egyszer érte atrocitás emiatt, de a rendőrök a konvoj elhaladása után elengedték.
A Namgyal Momóba belépve azonnal megérzi az ember a tibeti kultúra jelenlétét, színes imazászlók, tibeti gitár és tibeti képek lepik el a helyiséget, keleti hangzású zene szól. És hogy mit kérhetünk, ha betérünk? Az ételek nagy része szürkemarhából készül, a pörkölthöz tudnám hasonlítani. Namgyal a koronavírus járvány előtt szárított jakhúst hozatott Mongóliából egy barátjával, de azóta nagyon megdrágult és szinte lehetetlen kihozni az országból, ezért váltott szürkemarhára, amelynek húsa hasonló a jakéhoz. Ezt a szürkemarhapörköltet ízesíti a legkülönbözőbb módokon: gombás, zelleres, spenótos, csicseriborsós, padlizsános, csípős, babos, cukkinis, zöldborsós és burgonyás változatban kapható. Mellé rizst vagy bulgurt kérhetünk, de érdemes kipróbálni a tibeti kenyeret, a tigmót is, ez lényegében gőzölt kelttészta, amit Namgyal csiga alakúra süt. Előételnek pedig ajánlom a kifőzde névadóját, a tibeti momót, ami egy kagyló alakú gőzölt batyu, ebből van húsos és vega is. Mint kiderült, ezt Tibetben ünnepnapokon eszik és előtte nem fogyasztanak semmit.
2-3 ezer forintért kapunk egy hatalmas adagot, a kiszolgálás pedig szívélyes. Ráadásul továbbra is elérhető a hely a munch.hu-n Tibeti Munch néven, így 810 forintért is megkaphatjuk ugyanazt az ételt és adagot. Több, mint baráti, ráadásul biztosak lehetünk benne, hogy egy olyan embert támogatunk vele, aki megérdemli.
Comments