Kicsit problémás a táplálkozásom. Ezzel eddig is tisztában voltam, csak nem foglalkoztam vele. Tudom, hogy az lenne az okosabb, ha főznék, mert olcsóbb, és tudom azt is, mi kerül az ételbe, de amíg szükség nincs, addig a kényelem nagy úr. Ráadásul én az alkotás örömét sem lelem a főzésben: ha én csinálom a paprikás krumplit, megeszem, mert amúgy egész finom lett, de mivel egy étel esetében nem kerülök érzelmi viszonyba a két kezem munkájával, ezért vágyat sem érzek rá, hogy megismételjem.
Ráadásul válogatós vagyok. Tisztelem az ételt, és tudom: amit elém tesznek, azt meg kell enni. De egyszerűen tiltakozik a szervezetem. Tudom, hogy az lenne az okosabb, ha megennék mindent, de egyszerűen nagyon sok mindent nem szeretek. Gyerekként ez nem különösebben zavart, de felnőttként már felfogom a súlyát: feleslegesen lemondok egy rakás ételről, ami miatt kiegyensúlyozatlan a táplálkozásom, arról nem is beszélve, hogy hányszor kerültem kínos helyzetbe amiatt, hogy valaki tiszteletlenségnek vette, mert nem ettem meg a főztjét.
Az elmúlt fél évben a Partizán új főzőműsorán, Az Ínség Zavarán dolgoztam, és adná magát, hogy most azt írjam, hogy ez megváltoztatta az életemet, és minden reggel másfél órával korábban kelek, hogy megfőzhessem magamnak a sok növényi rostot és fehérjét tartalmazó ebédemet. Kár is lenne ilyet várni egy főzőműsortól. De hogy már nem söpröm a szőnyeg alá ezt a kérdést, és tudatosult bennem, hogy nem élhetek vígan életem végéig kizárólag rántott húson és krumplipürén, és hogy ezzel valamit sürgősen kezdenem kell, ahhoz volt némi köze ennek a műsornak.
És hogy merült fel egyáltalán, hogy a Partizánnál gasztróval foglalkozzunk? Még a Covid alatt, 2020 tavaszán dobta be először a csapatnak Marci, hogy csináljunk egy főzőműsort. Ha elfelejtetted volna, ez az az időszak, amikor egy kis irodából, a bunkernek becézett, 15 négyzetméteres stúdiónkból, alig tíz emberrel csináltunk napi adásokat – többnyire Skype-on keresztül. Oké, hagytuk annyiban a dolgot.
Aztán nyáron csak megjelent egy Konyha & politika munkacímű projekt az őszi évadtervünkben, amit persze gyorsan el is vetettünk, hiszen nem volt elég erőforrásunk sem kitalálni, sem megvalósítani az eleve bonyolultnak tűnő formátumot. Félévente aztán jött mindig egy újabb évadterv, aminek menetrendszerűen az utolsó pontja a Konyha & politika lett, de vagy előválasztás volt, vagy országgyűlési kampány, úgyhogy ez rendszeresen le is került a napirendről.
A 2022-es országgyűlési választások után viszont új helyzet állt elő: véget ért a politikai szezon, a magyar közélet olyan, amilyen (értsd: unalmas, sekélyes, kiszámítható), tehát lett tér és idő új formátumokkal kísérletezni, hogy minél szélesebb közönséget érjünk el rendszerkritikus tartalmakkal. És egy főzőműsor is lehet rendszerkritikus. Megélhetési krízis, az ellátási láncok és a gazdasági fenntarthatóság válsága, az élelmiszer-önrendelkezés víziója, klímakatasztrófa, feminizmus – ezek mind összefüggnek az étkezéssel, úgyhogy adta magát a helyzet: próbáljuk meg lefordítani a főzőműsorokat a Partizán nyelvére.
A választási kampány óta nem volt ekkora volumenű projektünk: két hónapig tartott az előkészítés, a formátumfejlesztés és a casting, hét napon át forgattunk a stúdióban és külső helyszíneken, és három teljes hónapot ölelt fel az utómunka, igaz, ebben benne volt egy hosszabb karácsonyi szünet is. A Partizán összes vágója és grafikusa dolgozott legalább egy napot az anyagon, és még külsős munkatársakat is be kellett vonnunk.
Két részt már publikáltunk, holnap este érkezik a harmadik, jövő pénteken pedig a negyedik, záró epizódja Az Ínség Zavarának. De ne csak azért nézd meg, mert nagyon sok munkánk volt benne, hanem elsősorban azért, mert lehet, hogy te is máshogy fogsz utána gondolni az étkezésre.
Comments