Semmi köz(öd)! Szijjártó Péter és a Magyarországra akkreditált amerikai nagykövet, David Pressman komoly pengeváltásba keveredtek. Míg a magyar kormányzat magánügynek tekinti a hazai demokrácia állapotát és a külpolitikai döntéseit, addig Washington ezek egy jó részét NATO szövetségesi érdekek szintjén kezeli, különösen a háború óta. Végül egy State Department sajtótájékoztatóig lökték fel az elharapózott üzengetést, és a korábbi Politico megjelenések után Pressman adott egy New York Times interjút arról, hogy mennyire ellenséges környezetben dolgozik. A következő mérföldkő, amely sokatmondó lesz az amerikai-magyar kapcsolatban: sor kerül-e az Országgyűlésben a hónap során a finn és a svéd NATO-bővítés ratifikációjára?
Van itt még puskapor. Az Orosz Föderációval szembeni szankciók hatékonyságáról bevezetésük óta zajlik a vita, ez a magyar belpolitikában is bőven tetten érhető.
Jelenleg 8900-nál is több természetes személlyel, ill. 1800 fölötti jogi személlyel szembeni szankció van hatályban, így például orosz vállalatok vezetőit, politikusait tiltják ki Nyugatról, vagy fagyasztottak be vagyonokat, korlátozták a cégek uniós és amerikai elérését.
Fókuszáltan egy nagy csokor szankció szólt az orosz energiaipar kiéheztetéséről, mivel ez termeli a legtöbb bevételt - az immár háborús - kasszába. Ide nemcsak az importkorlátozás tartozik, hanem az export- és hiteltilalom is, ezzel nehezítve az orosz vállalatok életét. Ezt lényegében ősszel fogadták el, és az utolsó elemek épp most februárban léptek hatályba, tehát hatásukat majd negyed év múlva lehet érdemben vizsgálni.
Harmadrészt azok a szankciók fontosak, amelyek a nyugati fejlett technológiától igyekeznek megfosztani az orosz hadiipart és beszállítóit, illetve tágabban, az orosz termelési láncok megszakítását szándékozzák. Ide sorolhatnánk azt is, hogy a nemzetközi szinten 11 ezer pénzintézetet összekötő SWIFT rendszerből is kizárták a legtöbb orosz bankot.
Ehhez képest a friss IMF előrejelzés szerint 0.2%-kal növekedhet 2023-ban az orosz gazdaság, 2024-ben pedig akár 2.1%-kal. Tavaly -2.2%-os volt a recesszió, elmaradva a remélt nagyobb visszaeséstől. 2024-re ciki lenne, ha az orosz növekedés meghaladná az Egyesült Királyság vagy az eurózóna adatait, márpedig most így fest papíron.
A decemberi nyersolaj-ársapka és uniós importtilalom fényében, a Nemzetközi Energiaügynökség igazgatójának adatai szerint 30%-kal, 8 milliárd dollárral estek éves alapon az orosz januári energiabevételek.
Az viszont látható, hogy az orosz kereskedők hamar megtanulták az iráni leckét és zakatol a feketepiac. Legyen szó az iPhone-okról vagy Mercédeszekről, minden továbbra is kapható a “megfelelő” helyeken, sokszor persze a normál piaci árnál jóval magasabb csempészáron.
Nagyban is ez megy, például a kazahok adják immár az orosz autóimport 18%-át, amivel csak annyi a gond, hogy nincs az országban autóipar. Tehát ez is egy szankciókerülő kereskedelmi lánc.
Hasonló a maláj olaj példája: Kínában napi 1.5 millió hordót adnak el, miközben a maláj termelés a szakértők szerint maximum 400 ezer hordó lehet naponta. A különbözetért gyanús, hogy az orosz olaj a felelős.
Pénzügyileg a már a múlt héten emlegetett BRICS tartalékvaluta ötlet mellé most felzárkózik a SWIFT alternatíva, amelyet Teherán és Moszkva kezdett meg, jelenleg egy tucatnyi országból több mint száz pénzintézetet kapcsolnak össze 6-700 orosz bankkal.
A barátság határai. A Wall Street Journal az orosz vámadatok alapján azt írja, hogy a kínai állami védelmi beszállítók elkezdték hangsúlyosabban támogatni az orosz hadiipart.
Ez az agressziót követően eleinte nem materializálódott: a nyugati szankciók hatására a kínai nagyvállalatok is visszafogták az orosz kereskedelmet, még olyan, Amerika-barátsággal nem vádolható cégek is, mint a Huawei.
A nyárra azonban – az orosz hadsereg gyengesége és a nyugati kivonulás jelentette piaci lehetőségek vonzóbbá tették Oroszország megsegítését, és a kereskedelem azóta elkezdett erősen emelkedni.
Bár az oroszok tavaly április óta nem adnak ki részletes vámadatokat, a kínai oldalról, valamint kiszivárgott dokumentumok alapján rekonstruálható, hogy mit és honnan tudnak beszerezni.
Az Institute of International Finance bankközi agytröszt szerint Oroszország csip- és integrált áramkör-importja nőtt tavaly, a nyugati gyártók helyébe kínai és hongkongi cégek léptek.
A WSJ szerint a kínai állami cégek navigációs eszközöket, sőt, vadászgép-alkatrészeket is eladtak.
Nyitott kérdés, hogy a NATO-s fegyverszállításokat bíráló magyar kormány majd elítéli-e Kínát, amiért Peking az orosz haderő támogatásával szintén közvetve tüzeli az ukrajnai háborút.
Hol az elásott kutya? A szankciók javát az euroatlanti szövetségesek vetették ki. A világ egyéb helyein azonban úgy tűnik, hogy a háború morális elítélésén túl nem hajlandóak többet tenni. Nem feltétlen orosz-pártiak, de fenntartásaik vannak a szövetségesekkel szemben is. Ez az a lecke, amely messze túlmutat az orosz agresszió következményein. Az EU-nak is újra kell tanulnia a puha- és gazdasági befolyás építését a világ többi kontinensén. Az innovatívnak tartott európai jogszabálycsomagokat “törvényhozási imperializmusnak” tekintik a fejlődő országokban, hiszen kénytelenek alkalmazkodni, ha kereskedeni akarnak az Unióval. Mondjuk az expat kínai kiskereskedőkkel szemben is kemény társadalmi hangulat uralkodik Szenegáltól Chiléig. A verseny nemcsak Ukrajnáért zajlik már, hanem bőven a fejlődő világ erőforrásaiért. (Khm, Szergej Lavrov a héten Afrikában turnézik.)
A sorok közt Berlinben. Nem lenne rossz, ha a leggazdagabb uniós tagállam ebben a világpolitikai környezetben erős pont lenne. Ezzel szemben Németország régóta nem frissített nemzetbiztonsági stratégiáján.
Karácsony előtt függesztették fel a dokumentum kormányzati előkészítését, amikor a zöldpárti külügyminiszter vitaanyagát végleg lekapta az asztalról a szocialista kancellár.
- Scholz egyébként a Foreign Affairs-ben publikált egy cikket arról, hogy ő mit gondol a német külpolitikáról. A magyar vonalvezetéshez hasonlóan a hidegháborús blokkosodás elkerülése egy fontos üzenete volt, ugyanakkor az Unióban látja azt a nemzetközi szereplőt, amely autonóm maradhat az alakuló világrendben. Putyin kapcsán “imperialista és autokratikus kleptokráciáról” beszél és az orosz háborús bűnösök megbüntetését is felhozza. Ehhez képest Kína körül langyos a szöveg.
Állítólag ez volt a decemberi perpatvar oka is, mivel a zöldek Kína-héjának számítanak, míg a hamburgi Scholz kereskedő-vénája ezzel homlokegyenest ellenkezik. Persze nem annyira személyiség kérdés ez, az SPD akkor nyerhet választást legközelebb, ha a német ipart nem egy suhintással építi le, így bár geopolitikailag kockázatos, de belpolitikailag számukra racionális lépés a kínai kapcsolat melengetése, legtöbb keleti szomszéduk rosszallásával szemben is. Az SPD-érv úgy hangzik, hogyha most tömeges munkanélküliség és dezindusztrializáció zajlana, akkor a következő német választáson biztos, hogy szélsőséges erők nyernének.
Brüsszel megáll. Két napra. Állam- és kormányfői csúcstalálkozóra repülnek be csütörtökön, ahol a szivárogtatások szerint Zelenszkij is feltűnhet, ha a biztonsági körülmények lehetővé teszik számára az utat. Eddig csak Washingtonban járt személyesen a háború kitörése óta. Nem könnyű témák lesznek terítéken.
Ott van rögtön az újabb uniós szankciós csomag, amelyet február 24-re, a háború kitörésének évfordulójára szeretnének időzíteni.
Kijev nagyon szeretné, ha ebben a csomagban a Roszatom is vastagon benne lenne, ennek egyik leghevesebb ellenzője pedig épp a magyar kormányzat lesz Paks II miatt. Erősödnek a kérdések arról is, hogy a lefoglalt orosz pénzeket vajon majd el lehet-e költeni az ukrán újjáépítésre.
A migráció is felkerült a legmagasabb szintekre, készült egy skandináv-balti-déli-közép-európai (!) közös levél, amely keményebb fellépést sürget.
A leginkább pénztárcába vágó kérdés az állami támogatáspolitika reformja lesz: mely zsebekből mennyit ad az unió, lesz-e új közös forrás, és a tagállamok maguk mennyire kapnak szabad kezet. Ez utóbbi lényegében a németeknek kedvezne, akiknek van pénzük a saját gazdaságuk támogatására. Tavaly a Bizottság által jóváhagyott tagállami (ön)támogatások több mint felét a németek, közel negyedét a franciák fizették ki maguknak, ez a két tétel 77%-át adta az összesen a 672 milliárd eurónyi, Brüsszelben jóváhagyott tagállami kérelmeknek.
Csak emlékeztetőül, ez az éves összeg áll szemben a több év alatt kifizetett 750 milliárdos újjáépítési alappal (RRF)... tehát pénz (még) van Európában, csak elég világos, hogy nem túl hatékonyan költik ezt el az uniós tagok, amikor részben egymással is versenyző, mérsékelten innovatív cégeik zsebét tömködik.
A kémballonok hetét zárjuk. A közel 20 ezer méteren repkedő kínai eszközt végül kilőtték, feltehetőleg a vasat már begyűjtötte a Pentagon és vizsgálják, hogy mire képes a kínai haditechnika. Az USA fölött gyanúsan hosszan állomásozó, három busznyi méretű hasznos terhet röptető ballon kipukkadása egyben Blinken külügyminiszter pekingi útját is szélnek eresztette: 2018 óta nem járt az amerikai diplomácia feje Pekingben, és úgy tűnik, most se fog.
Biden hivatalba lépése után fedezték fel, hogy három feltételezett kínai kémballon áthaladt az USA felett a Trump időszakban. Egy másik épp most száll Latin-Amerika felett, amelyet már elismertek Pekingben.
A ballonok nagy előnye, hogy egy helyben képesek maradni hosszú ideig, szemben a folyamatosan keringő kémműholdakkal. A drónokhoz képest pedig a levegőben maradásuk extrém, tudunk olyan ballonról is, amely 300 napig keringett.
Meglepő, de nem olyan egyszerű lelőni őket. A hasznos rakomány tipikusan kisebb, és éppenséggel túl lassan halad a gyors célpontokra optimalizált föld-levegő légvédelmi rakétákhoz képest, míg maga a gázt tartalmazó ballon nem veri vissza a radar jeleket. Ráadásul elképesztő magasba is sikerült már az eszközöket feljuttatni, ahova nem triviális minden vadászgépnek feljutni.
留言