Talán sokak számára ennek a pár hónapnak a leginkább várt partizános műsora, a május 12-i „felkérdezés napja”, Puzsér Róbert és Gulyás Márton vitája volt. Dolgoztam az adáson, ami fantasztikusan izgalmas volt szakmailag, de a személyes vonatkozások miatt is felejthetetlen eseményként fog megmaradni az emlékeimben.
Ez a személyes szál pedig a saját politikai szocializációmra vonatkozóan értendő, és azért osztom meg ezt egy hírlevélben, mert úgy sejtem, nemzedéki élményegyüttesről, nem csak egyéni tapasztalatról van szó.
Vidéki gimnazistaként a ‘10-es évek közepén abszolút addiktívan fogyasztottam Puzsér Róbert tartalmait. Visszamenőlegesen is meghallgattam az Önkényes Mérvadókat, a Reklámtörvényszéket és számos más műsort. Alapvető orientációt adott a politikai gondolkodásomnak, elsősorban nem tartalmilag, hanem formai értelemben.
Ugyanis kár lenne eltagadni, hogy a social medián szocializálodott generáció számára Puzsér Róbert társadalmasította a vitatkozás intézményét. Habitusa, és maga az egész Puzsér-jelenség vitalizálta a fiatalok vitakultúráját, és egy korosztálynak tanította meg, hogy a vita önérték.
Problematizált, tematizált és fókuszba helyezett igazán fontos kérdéseket. A médiakritika mainstream nyilvánosságba való beágyazása, az értelmiségi folyóiratokból a köznapi beszélgetések tágasságába való átterelése, ez az, amit kritikusai is elismernek munkásságában. Ha a magyarok bármennyire is tudatosak a médiára, és megértik, hogyan áll feszültségben a valósággal az, amit a kereskedelmi tévék közvetítenek napról napra, az részben Puzsért Róbert érdeme. A másik, ehhez hasonló mértékű eredménye egy végletekig apolitikus korosztály felrázása, a politikai tabuk megtörése a számukra.
Most jön a kötelező kör: Puzsér Róberttel sok mindenben nem értek egyet, és amiben igen, a hangsúlyaim ott is számos kérdésben máshol vannak.
Érveléstechnikájának lényege, hogy ne az apró részletekre koncentráljon, hanem a dolgok velejét ragadja meg, és karizmájának eszközével tolja át a téttel rendelkező társadalmi diskurzusokat a fősodratú nyilvánosságba, onnan a reklámokat, a propagandát és az egyszerű információs és kulturális szemetet kiszorítva, ám ez a típusú munkamódszer nagyon kockázatos, mert egy-egy üzenet sokszor annyira leegyszerűsödik, hogy eltorzítja az eredeti gondolatot.
Néha pedig bejön. Puzsér Róbert hatása a magyar médiára és közgondolkodásra kitörölhetetlen. Elsősorban és alapvetően pozitív értelemben.
Sok-sok hatás ért a fiatal felnőtt koromban, például Schiffer András aktív politikusi működése, Tamás Gáspár Miklós publicisztikái, a Mérce portál, vagy épp a Partizán korai tartalmai, ami miatt a baloldalra ébredt a felnőttkori politikai gondolkodásom, és távol kerültem a Puzsér-féle centrizmustól, vagy az ún. szélsőközéptől. De ezen az úton, azt hiszem, Puzsér indított el, és őt hallgatva nyílt ki a világ – nem csak nekem, hanem számos korosztályi társamnak.
A Partizánban pedig szakmai és politikai értelemben is otthonra leltem, így pedig talán nem csoda, hogy rémesen izgatottan ültem be a Felkérdezés Napjára – nem tudva, hogy mire számíthatok: jó műsor lesz-e, és mi lesz a hatása a magyar nyilvánosságban, a médiában.
Nem felkérdezés volt, és talán senkinek nem is ez volt a szándéka. Ez akkor tudatosult bennem, amikor talán a három és fél óra legszívbemarkolóbb pillanatában Puzsér Róbert azt kérdezte: „Marci, te fel vagy arra készülve, hogy ebben a rendszerben fogsz megöregedni?”
Erre csenddel lehet csak válaszolni.
(Nem, erre nyilvánvalóan senki nincs felkészülve. Azért ültek aznap ott Marci és Puzsér a színpadon, mert nincsenek erre felkészülve, és a közönség is ezért jött el, és az eseményt az online térben követők is ezért kattintottak a beszélgetésre.)
A rendszerben való megöregedésre való felkészületlenség köt össze minket, és azokat is, akik (úgy, ahogy én egy évtizede egészen hasonló beszélgetéseket) 17 éves gimnazistaként nézték végig a vitát, szurkoltak egyiküknek, vagy másikuknak.
Nehéz ezt kimondani, de tényleg így van: nem vagyunk egyedül ebben a felkészületlenségben, hanem maga a felkészületlenség az otthonunk, a nyelvünk, és a közösségünk. Nem szabad felkészülni rá. Valami egészen másra érdemes felkészülni.
Comments