„A világ megismerésének a határait nem korlátozhatják az ország határai!” Ezt a jelmondatot alkottuk meg július második felében, akkortájt, amikor a Denník N – Napunk pozsonyi szerkesztőségében meghoztuk a döntést, hogy egy nemzetközi sajtóegyüttműködés keretében a Napunkkal közösen tudósítunk a szeptember 30-i előrehozott választásról.
Ez a mondat számunkra többet jelentett annál, hogy jól hangzik, és hogy könnyen csúszó reklámszövegnek sem utolsó. A tavalyi évad lezárásakor ugyanis nem véletlenül fogalmazódott meg bennünk, hogy részletesen szeretnénk foglalkozni a szlovák és a lengyel választással is. Tény: a magyar nyilvánosságban nagyon kevés hely marad a külpolitikának, a média egy olyan valóságot közvetít a számunkra, amelyben Magyarország mintha egyedül létezne a világon, nem pedig egy hatalmas nagy közös történet, egy gazdasági, történelmi összefüggésrendszer része lenne. Ha pedig mégis foglalkozunk a tágabb kontextussal, szinte kizárólag a nagyhatalmak felől: mit csinál Amerika; hogyan alakul a konfliktus Oroszországgal; miben mesterkedik Kína?
Szomszédainkról szinte semmit nem tudunk, pedig Kelet-Európa története legalább annyira magyarázó erejű Magyarország sorsa szempontjából, mint az, hogy milyen kulturális hatások érkeznek hozzánk Amerikából, vagy hogyan alakul Orbán viszonya Putyinnal. Rengeteg a közös bennünk, történelmünk, kulturális találkozásaink mellett olyan gazdasági kényszerek között létezünk, amelyeket talán a többi kelet-európai országokkal tudunk megértetni leginkább, ebből pedig következnek hasonló vagy azonos értékek – és érdekek is. Jó esetben a V4 sem egy unalmas kerekasztal, és a szövetség jelenlegi válsága minden tagország számára szomorú és súlyos fejlemény.
Kelet-Európa a helyünk a világban, és ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne ismerjük a szomszédainkat. Ami Kelet-Európában történik, az Magyarországnak belpolitikai ügye kellene, hogy legyen. Ezért mentünk el Pozsonyba: ha minden komolyabb politikai eseményről, ami valamelyik régiós országban történik, beszámolna kellő részletességgel a sajtó több képviselője is, akkor talán mi magyarok is jobban értenénk magunkat. Ha evidencia lenne, hogy mindez belpolitika. Mindez közös történet.
Nagy ambíciókkal vágtunk neki az adások tervezésének, és tudtuk, hogy nehéz feladat előtt állunk. Ismeretlen terepen és más médiumnál tevékenykedő kollégákkal együttműködve kellett beszámolnunk az eseményekről.
Emlékszem még a legelső megbeszélésre Munk Veronikával, Szalay Zoltánnal és Matúš Kostolnýval – kesudió volt és szénsavas víz, meglepődve hallgattuk, hogy ott simán megtörténhet, hogy állami kulturális intézmény helyet ad politikusok vitáinak, és a politikusok eleve sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a sajtóval való kommunikációra.
Ahogy teltek a hetek, számos vicces helyzet is előállt – a grafikus kollégáknak nehezebb dolga volt, mint 2022 áprilisában, hisz több eshetőségre fel kellett készülniük az eredmények vizualizációjában: a magyartól eltérő választási rendszer, és a nem lefutott meccs miatt több verzióval kellett készülni – növekvő munkaterhek.
És növekvő költségek. Mert ami több idővel jár, az több pénzbe is kerül. Azért sem látunk annyi hírt akár csak közvetlen szomszédaink minket is érintő belügyeiről, mert ennek a kínálatnak a megteremtéséhez előbb a keresletet kell feljebb tornásznunk. Ez kemény, közös munka lesz – amiben te is tudsz segíteni.
A még több tudósítás szomszédaink belügyeiről talán arra is jó lesz, hogy lássuk: ami itthon megy, az nem a norma, hanem a kivétel. Sokat tanultunk ebből az időszakból, ami a Partizán számára az egyik legkomolyabb kihívás volt az utóbbi időben, de hisszük, hogy ez a helyes út, azóta pedig „Varsót is megjártuk” és a lengyel választásokról is tudósítottunk!
Comentários