Szexualitás, kutyák és a Fidesz - életútinterjú Csányi Vilmossal | Partizán Hírlevél

Gyerekként engem is elkapott az eb-láz. Egy ideig csak kutyás könyveket voltam hajlandó forgatni. Miután rongyosra olvastam a Frakkot, szüleim megleptek egy Csányi Vilmos könyvvel. Már nem emlékszem, hogy miről szólt, de Csányi Vilmos neve megmaradt. Eltelt vagy húsz év, mire legközelebb találkoztam a névvel. Éppen Nyimben forgattam egy ökofalu-kezdeményezésről, amikor egy beszélgetés során feljött Csányi Vilmos személye. Áradoztak róla, hogy milyen okos dolgokat mondott a világról a Friderikusznak adott interjújában. Megjegyeztem, de nem néztem meg. Majd tavaly novemberben egyszer csak feldobta a YouTube az emlegetett interjút. Gondoltam, mosogatáshoz pont jó lesz. Meghallgattam és felcsigázott. Ez az ember egy eredeti gondolkodó - még ha a gondolatai jelentős részével nem is értek egyet. És ami a legritkább a tudományban elmélyült emberek esetében: képes érthetően, példákkal illusztrálva, helyenként jó humorral színezve kifejteni teóriáit. De közben gyanút szimatoltam. Csányi Vilmos tudományos elismeréseit alapvetően a kutya-kutatásaival érte el. Ahogy látom, őt tartják a kutyaetológia atyjának nemzetközileg is. Sokat tett azért, hogy a kutyákat ne csak szerethető, négylábú idiótáknak tartsuk, hanem gondolkodó és érző lényeknek - még ha nem is gondolkodnak olyan komplexen, mint mi, emberek. Csakhogy abban az interjúban alig volt szó kutyákról. Etológiáról is csak elvétve. A legaktuálisabb és legjelentősebb társadalmi jelenségeket elemezte - mint a háború, a covid, a politikai turbulenciák és így tovább. Mindezt egy evolúciós-humánetológiai paradigmán keresztül. De vajon alkalmas-e ez a szemüveg arra, hogy élesen lássuk a komplex társadalmi folyamatokat, ha azon keresztül tekintünk a világra? És ami számomra legalább ennyire izgalmas kérdés: amikor egy tudós megnyilvánul a közbeszédben, akkor hol ér véget a szakvélemény és hol kezdődik a magánvélemény? Hiszen ez csak a legritkább esetben van lábjegyzetelve. Ami persze érthető. Nincs is unalmasabb, mint egy folyamatosan szabadkozó ember. Viszont ha egyszer kiderül, hogy egy tudós úr olyanokról beszél, amiről csak felületes, anekdotikus tudása van, az roppant kiábrándító. Mindent elinflál. Azokat a gondolatait is, amik pedig megalapozottak és fontosak. Végtére is honnan tudhatjuk mi, laikusok, hogy mikor melyik eset áll fenn? Azt hiszem, számomra ez a Csányi-dilemma. Talán számotokra is ez lesz.